Közlekedés és parkolás

  • Nyomtatás

A versenyközpont megközelítésével és a parkolással kapcsolatos tudnivalók

Rendezvényünk központja Veresegyház fő terén kerül kialakításra, melyet két irányból lehet megközelíteni:

- az M3 autópálya (Gödöllő / Szada) felől,

- illetve Újpest / Fót / Csomád / Őrbottyán irányából.

Az M3 autópálya felől érkezők számára a Fő út két oldalán, illetve a Posta mögött (a focipályák előtt) lévő parkolók megközelítése a legegyszerűbb, javasoljuk ezek használatát.

Újpest / Fót / Csomád felől érkezve Veresegyházra a Búcsú tér áll rendelkezésre nagy parkolási kapacitással, melyet az Anonymus utca - Patak utca útvonalon lehet megközelíteni. Ebből a parkolóból a versenyközpont 900 méternyi sétával érhető el. A Fő út mellett egy másik parkoló is rendelkezésre áll azok számára, akik nem szeretnének ennyit sétálni, ennek kisebb kapacitása miatt azonban számolni kell a megtelésével. Az Őrbottyán felől érkezők ezt a parkolót használják!

Ezek a parkolók a verseny teljes ideje alatt szabadon megközelíthetők, illetve elhagyhatók.

A közlekedési rend és a parkolásra kijelölt területek a következő nagyfelbontású műholdképen láthatók: link a műholdképhez

 

Felhívjuk a figyelmet a következő parkolási korlátozásokra:

- a versenyközponthoz legközelebb lévő Kálvin utcai parkolóba kizárólag az első rajtot megelőzően lehet behajtani és onnan csak az utolsó futam lezárását követően lehet kiállni (narancssárgával jelölve)!

- a Mogyoródi úton pirossan jelölt parkolóhelyek nem használhatók!

- a Fő úton lévő Coop bolt előtti parkoló nem használható (szintén pirossal jelölve)!

- a Mézesvölgyi Általános Iskola melletti parkoló nem használható, mivel az a lakók számára fenntartott ideiglenes parkolóként fog működni (szintén pirossal jelölve)!

 

Kérjük mindenki úgy válasszon parkolóhelyet, hogy a verseny megzavarása nélkül legyen lehetősége közlekedni! Kérjük továbbá, hogy csak a rajzon megjelölt parkolóhelyeket használják, a Veresegyházi lakosok közlekedését és parkolását ne korlátozzák járműveik nem megfelelő elhelyezésével! A KRESZ szabályai természetesen betartandók, a szabálytalan parkolást a Közterület Felügyelet bírságolhatja, melyért a szervezők nem tartoznak felelősséggel.